fbpx

Miért olyan nehéz a megvalósítás? Egy izgalmas utazásom története.

Ismered az Ízek, imák, szerelmek című filmet? Julia Roberts a főszereplője, egy nőt alakít, aki épp egy váláson van túl elakadt az életében és a munkában sem találja a helyét. Szeretne igazán élni és megtalálni önmagát, ezért egy hosszabb utazásra indul. Egy évet tölt el, Olaszországban, Indiában és Balin.
2012-ben amikor még Angliában éltem egy idősotthonban dolgoztam heti 48-54 órákat és épp a kiégés határán voltam. Egyik hétvégén betévedtem egy charity shopba (használt ruhákat, tárgyakat árulnak), ott találtam rá először ennek a filmnek a könyv verziójára. Megvettem és még azon a hétvégén kiolvastam, nagyon nagy hatással volt rám. Úgy éreztem én is szeretnék egy ilyen hosszabb önismereti utazásra menni és megtalálni az igazi hivatásomat, felfedezni azt ki is vagyok én valójában.

Igen eddig egyszerű a történet, egy könyvet megvenni nem nagy dolog, elolvasni sem, álmodozni pedig a legkönnyebb. Sőt a legtöbben itt ragadnak le. Mert ez a legszebb része, olyan jó eljátszani a gondolattal, hogy milyen lenne ha. Gondolatban minden egyszerű és jó, a nehéz odavezető utat azt viszont már sokan nem akarják. Így van ez az igazi hivatással is, sokan csak olvasgatják a motivációs idézeteket, könyveket, elmennek coachoz, tanfolyamokra is aztán valahogy mégsem halad az életük semerre. Csak várják azt, hogy majd egyszer eljön az ő idejük. De nem jön el sohasem. És nem is tesznek érte, hogy eljöjjön. Te teszel érte?

Én nem akartam megvárni a kanapén ülve amíg eljön az én időm tettem érte. Három helyre mindenképpen szerettem volna eljutni és felfedezni önmagamat a határaimat és megtalálni az igazi hivatásomat. Nepál, India és Bali.

Sikerült igen, de nem volt könnyű. Az utazásaimat magamnak fizettem és egyedül oldottam meg mindent. Csak mielőtt arra gondolsz, hogy biztos rám szakadt a nemzeti bank és csak utazgattam, mert semmi más dolgom nem volt. Nem és ezt azért mesélem el, hogy igen a kifogások mindig ott vannak és az akadályok is, de ha igazán akarsz valamit és itt az ideje, akkor csak bele kell állni a helyzetbe és tenni érte.


Nepál

Itt indult minden, nem volt egyszerű. Angliában éltem és beosztottként dolgoztam, nem kerestem túl jól. Egy hónap fizetés nélküli szabadságot vettem ki, a félretett pénzemből oldottam meg az utazást és az egy hónap fizetés kiesést is. 2013-ban utaztam Nepálba, egy hónapra. Egy ashramba költöztem ki, ahol reggeltől estig meditáltam. Az oda utam is kalandos volt, de az ott töltött első három nap különösen. Bevallom, hogy már három nap után eljutottam arra a pontra, hogy én otthagyom az egészet a fenébe és hazautazok.

Jó bulinak tűnt, hogy reggeltől estig meditálok, de egy ponton kezdtem kellemetlenül érezni magamat. Zavart minden, eljött az összes bajom, problémám, ingerült voltam, utáltam az egészet. Valójában csak megijedtem attól, hogy szembenézzek magammal. Igen ez sosem kellemes, főleg, amikor kezdesz a dolgok mélyére ásni. Aztán jön a magyarázkodás magadnak, hogy nem persze, nem kell ez nekem, és mindenféle kifogással előjössz. Na én ezt szépen végig csináltam. Végül erőt vettem magamon és eldöntöttem, hogy igenis maradok, akármi lesz folytatom a meditációt.

Voltak nehéz pillanatok, de hatalmas élmény volt és megváltoztatta az életemet. Más ember lettem. Új embereket ismertem meg, kalandos helyzetekbe keveredtem és világot láttam. Az életem ezután az utazás után változott meg igazán, pár hónap múlva már felmondtam az akkori munkahelyemen és jött India a következő állomás.

 

India

A második állomás, ahol megint nagyot léptem előre. 2013 december 30.-án indult a gépem. Az utazás előtt felmondtam a munkahelyemen és egyben el is költöztem Angliából. Konkrétan bepakoltam egy bőröndbe, ami nem fért be azt elosztogattam a barátaimnak, szinte semmim nem maradt. A vízumot épphogy megkaptam, az utolsó pillanatban vettem át a londoni nagykövetségen. Majdnem lekéstem emiatt a gépet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy késett a járat és pont elértem. Indiai idő szerint éjfélkor landolt a gépem, szilveszter éjjel. Életem eddigi legjobb szilvesztere volt. Nehezen, de eljutottam a szállásra és megkezdtem egy újabb izgalmas utazást.

Annyit tudtam csak, hogy jógatanár szeretnék lenni és fejlődni, egy bentlakásos jóga és meditációs oktatói tanfolyamra mentem ki. Ez sem volt egy könnyű menet, mégis imádtam ezt a másfél hónapot, annak ellenére, hogy tele volt kihívásokkal. Ott voltam az álmaimmal és egy teli bőrönddel, fogalmam sem volt mi lesz ezután, de éreztem a hívást és mentem.

Bali

Már 2016.-ot írunk. A filmekben ilyenkor szokták kiírni, hogy három évvel később. És hogy mi történt a három éve alatt. Megpályáztam egy jógaoktatói állást Dubaiban még az indiai utam után, amit meg is kaptam, de aztán mégsem éltem a lehetőséggel. Visszaköltöztem Angliába, vállalkozóként. Elkezdtem online coachinggal, tanácsadással foglalkozni és jógaoktató lettem. Beleálltam az igazi hivatásomba és elkezdtem építeni. Itt fogalmazódott meg bennem, hogy ideje elutazni Balira. Három hétre utaztam ki, jógáztam, meditáltam és túráztam. Szárnyaltam, csodálatos volt ott lenni.

Az ízek imák szerelmek című film egyik jelenetét Balin az ubudi piacon forgatták, épp ott sétáltam, amikor újra eszembe jutott a könyv, meg az a pillanat, amikor még csak megálmodtam, hogy egyszer ide eljövök. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy pont ott vagyok, ahol három évvel ezelőtt szerettem volna lenni. Leírhatatlan volt az az érzés.


Az utazásom azóta is folytatódik, és mindegy, hogy épp külföldön vagyok vagy itthon, hogy épp pandémia van és kijárási tilalom, vagy nem, mert ez egy belső utazás és semmi nem szabhat neki gátat. Igen néha vannak nehéz pillanatok, de kitartónak kell lenni. Te hol szeretnél lenni három év múlva? Elindúltál ezen az izgalmas belső utazáson? Vagy még csak tervezed? Az igazi hivatás megtalálása nekem is több évembe telt, ha te most azt mondod neked erre nincs időd és energiád, mert te most azonnal akarod, akkor még nem értél meg igazán az igazi hivatásodra. De ha azt mondod igen én végig megyek az úton és végig csinálom bármi is lesz, akkor te már érzed a hívást és készen állsz. Bárhol is tartasz haladj tovább, akkor biztos sikerülni fog!

 

 

Te hol tartasz most az igazi hivatásod felé vezető úton? Ha úgy érzed, hogy elakadtál, élj az egyszeri kedvezményes konzultációs lehetőséggel, amit online tudsz igénybe venni.

 

Bővebb infó és időpontfoglalás itt: kedvezményes online karrier és üzleti konzultáció 

 

Nagy Klára

Karrier tanácsadó és üzleti mentor

www.nagyklara.hu

info@nagyklara.hu

+36-30-866-3243

Elérhető hétköznap 10-18 óra között

 

u

Megosztom
Elküldöm

Szerző:

Önismereti munkafüzet

Hírlevél feliratkozás

Szeretnéd megtalálni az igazán neked való hivatást?

Ebben támogatlak heti hírleveleimmel és ingyenesen letölthető anyagaimmal. Iratkozz fel most és az ajándék önismereti e-book is a tiéd lehet, ami segít abban, hogy megtaláld az igazi hivatásodat!

You have Successfully Subscribed!